
Nagyon sok hírt és információt olvashatunk az új koronavírussal (COVID-19) kapcsolatban. De vajon tisztában van-e Ön azzal, hogy honnan ered a vírus, kik a veszélyeztetettek és hogyan tudja elkerülni, hogy megbetegedjen?
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a koronavírust először a kínai Vuhanban azonosították 2019-ben egy élőállatokat forgalmazó piacon. Az új vírus okozta betegség hivatalos neve a „koronavírus-betegség 2019”, rövidítve COVID-19, melyben a „CO” a korona, a „VI” a vírus és a „D” az angol disease, azaz megbetegedés szót jelzi.
Az USA Járványügyi Központja (CDC – Centers for Disease Control) szerint a koronavírusok egy víruscsaládot alkotnak. A COVID-19 egy olyan új betegség, mellyel az emberi szervezet eddig még nem találkozott és a humán koronavírusok egyik fajtája okozza, melyek közül néhány általában enyhe felső légúti megbetegedést okoz.
Az állatokat megbetegítő koronavírusok ritkán terjednek emberre. A COVID-19 megbetegedést okozó vírus esetében viszont feltételezhetően ez történt. A közel-keleti, légzőszervi tünetegyüttes (MERS) és a súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) két másik olyan példája annak, hogy egy koronavírus állatról emberre terjedt át.
Mivel a COVID-19 egy újfajta vírus, még keveset tudunk arról, hogyan terjed és kiket betegít meg leginkább, de a következő tendenciák figyelhetőek meg:
A COVID-19 emberről emberre terjed, olyan emberek között, akik közvetlen fizikai kapcsolatba kerültek egymással (általában 2 méteren belül) illetve a légutakból származó, levegőben lebegő cseppecskék révén, miután egy fertőzött személy tüsszent vagy köhög.
A kutatók azt feltételezik, hogy egy beteg akkor a legfertőzőbb, amikor a legbetegebb (magas láza van, köhög vagy tüsszent). És az is lehetséges, hogy valaki úgy fertőződjön meg koronavírussal, hogy megérinti a száját, orrát vagy a szemét, miután egy olyan tárgyat vagy felületet érintett meg, melyen életképes vírus volt, noha általában jellemzően nem ilyen formán terjed a vírus.
Tünetek
Az esetek többségében a tünetek (láz, köhögés, nehézlégzés) a fertőzést követő 2-14 nappal jelentkeznek. Sokan csak enyhe tüneteket észlelnek, míg mások számára, különösen az idősebbek vagy azok számára, akiknek gyengébb az immunrendszerük, különösen súlyos lehet a COVID-19 megbetegedés, mely akár halált is okozhat.
Bárki, aki a tüneteket észlel magán, köteles karanténba vonulni, nehogy másokat is megfertőzzön. Tünetek esetén forduljon orvoshoz, de feltétlenül tájékoztassa előzetesen az orvosát a tünetekről és annak a lehetőségéről, hogy feltehetően koronavírus fertőzése van (mert nemrég kapcsolatba került egy fertőzött személlyel vagy olyan területen járt, ahol gyorsan terjed a vírus). Ha van arcmaszkja, vegye fel azt, hogy megakadályozza a vírus további terjedését!
Megelőzés
Jelenleg még nem áll rendelkezésre COVID-19 elleni védőoltás. Az egészségügyi szakemberek szerint a legjobb módja a betegség megelőzésének, hogy elkerüljük a vírussal való érintkezést, de ebben a rohanó világban ez sokszor akadályokba ütközhet. Az USA Járványügyi Központja a következőket ajánlja a betegség megelőzésére:
- Kerülje a közvetlen fizikai kapcsolatot beteg személyekkel!
- Amikor üdvözöl valakit, ne fogjon kezet és ne öleljék meg egymást!
- Gyakran mosson kezet szappannal és vízzel, legalább 20 percig. Szappan és víz hiányában használjon minimum 60% alkohol-tartalmú kézfertőtlenítőt! Mindig mosson kezet szappannal és vízzel, ha az láthatóan koszos.
- Próbáljon meg nem hozzáérni a szeméhez, orrához vagy szájához!
- Ha beteg, maradjon otthon!
- Mindig zsebkendőbe tüsszentsen vagy köhögjön, a használt zsebkendőt pedig mindig dobja ki ezután!
- A gyakran használt tárgyait és felületeket rendszeresen tisztítsa és fertőtlenítse normál háztartási tisztítószerrel vagy törlőkendővel!
Az immunrendszer általános állapota is fontos tényező a COVID-19 vírus elleni védekezéskor, éppúgy mint a szezonális influenza esetén.
5 hasznos tanács az immunrendszer erősítésére
Csökkentse a stresszt!
A COVID-19 vírussal kapcsolatos hírek mindannyiunk számára komoly aggodalmat okoznak. A stressz csökkentése viszont csökkenti a betegségek előfordulásának kockázatát és növeli az immunrendszer betegségek elleni védekező képességét. A testmozgás, a séta, a futás vagy a jóga; a meditáció, a légzőgyakorlatok vagy a masszázs bizonyítottan hatékonyak a stressz ellen.
Aludjon eleget!
Mindenképpen aludjon eleget! Megfelelő mennyiségű és minőségű alvás hiányában gyengül az immunrendszerünk. Az egészséges alvás érdekében kerülje az evést és a testmozgást közvetlenül elalvás előtt, szellőztesse hálószobáját és feküdjön le minden este körülbelül azonos időben. Amennyiben alvászavarokkal küzd, mindenképpen keresse fel orvosát a diagnózis és a kezelés érdekében.
Táplálkozzon egészségesen!
Az egészséges táplálkozás a betegségek elleni védekezés egyik legjobb módja. Kerülje a rágcsálni valókat, és a cukros üdítőket. Ezeknek magas a cukor- és zsírtartalmuk, ugyanakkor szegényes a tápértékük. Válasszon ezek helyett friss gyümölcsöt vagy zöldséget, sovány húsokat, egészséges zsiradékokat (pl. olívaolaj) és igyon inkább olyan egészséges italokat, mint a víz vagy a zöld tea.
Szedjen étrendkiegészítőket!
Kiegyensúlyozott étrend esetén általában a szervezet megkap minden szükséges immunerősítő vitamint és ásványi anyagot, akadhatnak azonban olyan tényezők vagy feltételek, melyek megakadályozzák, hogy a szervezetünk teljesen felszívja ezeket a tápanyagokat. Konzultáljon orvosával, hogy milyen táplálékkiegészítő segíthetne Önnek a vírusfertőzés megelőzésében. Az echinacea, az aranygyökér, a gyömbér, a cink és a C vitamin a legtöbb táplálékkiegészítő hasznos összetevője.
Szaunázzon rendszeresen infraszaunában!

Az infraterápia kedvezően hat a szív és érrendszerre. Infraszaunázás közben gyorsabban ver a szív és kitágulnak a véredények, ami segít a keringési rendszer méregtelenítésében és több oxigénnel látja el a test sejtjeit. A test belső hőmérsékletének növelésekor élénkebbé válik a vérkeringés, több méreganyag távozik a sejtekből a bőr felszínén keresztül, ezáltal javul a sejtek egészségi állapota, hamarabb regenerálódnak az izmok és erősödik az immunrendszer is. Bővebb információt olvashat az egészségügyi jótékony hatásokról.
A kulcs tehát a test belső hőmérsékletének növelése. Bár a napsugárszaunák a láztól eltérő módon melegítik fel a szervezetet, a magasabb testhőmérséklet előnyei – mint például a vírusokat távol tartó fehérvérsejtek- és a T-sejtek termelődése – viszont ugyanúgy érvényesülnek. A napsugárszauna az egyetlen olyan szauna, mely bizonyítottan 3 fokkal megemeli a test belső hőmérsékletét.
A NASA egyik tanulmánya kimutatta, hogy a közeli infravörös sugárzással végzett terápia, melynek során az infravörös sugarak a LED-es technológia révén mélyen bejutnak a test szöveteibe, a sejtek egészségét és a szövetek növekedését akár megnégyszerezheti. Számos tanulmány bizonyította, hogy a LED-ek, melyeket mPulse szaunáinkban használunk, serkentik a fehérvérsejt-termelést és a kollagén növekedést, azáltal, hogy sejtszinten növelik az energiát.
Egy osztrák kutatás ennél egy jóval általánosabb szempontból vizsgálta a szaunák hatását. A 25 egészséges résztvevő, aki rendszeresen szaunázott, szignifikánsan kevesebb alkalommal kapta el a náthát mint azok, akik nem szaunáztak rendszeresen. 14 hét folyamatos szaunahasználatot követően kitűnő eredmények érhetőek el. Ahhoz, hogy a szauna immunerősítő hatását teljes mértékben megtapasztalhassuk, javasolt heti két alkalommal szaunázni a teljes év során.
Amíg nincs kezelés koronavírus ellen, kerülje a betegeket, mosson kezet, próbálja nem megérinteni az arcát és tartsa és ügyeljen arra, hogy immunrendszere csúcsformában legyen. Így tudja leginkább megőrizni egészségét.
Mivel lehet megelőzni a COVID-19 azaz a koronavírus általi megbetegedést?
- Megfelelő minőségű és mennyiségű alvással.
- Egészséges táplálkozással.
- Étrendkiegészítők szedésével.
- Rendszeres infraszauna használattal.
- A stressz csökkentésével.

Peller Kálmán
"Peller Kálmán vagyok, az amerikai Sunlighten cég magyarországi képviseletének ügyvezetője. 2004 óta foglalkozom infraszaunák értékesítésével.
Az elmúlt 15 évben családi vállalkozásunk 18 európai országban értékesítette a gyártó kiváló minőségű fekvő, valamint fakabinos szaunáit."