A Sunlighten cég története

Előszor is: hogyan változtak meg emberi életek

Először is: hogyan változtak meg emberi életek

Az infraszauna terápia megváltoztatta Jason Lincoln Jeffers életét. Jason krónikus betegségben szenvedett, és több mint egy évtizedig a hagyományos orvoslásra támaszkodott állapotának kezelésére. Valójában gyógyulni azonban csak akkor kezdett, amikor felfedezte az infraszaunákat. Jason 1999-ben azért alapította a Sunlight Saunast (a mai Sunlightent), hogy minél több ember megtapasztalhassa az infraszaunák gyógyító erejét.
19 90
200 0
2002

Összefogás a nagyobb hatás érdekében

Jason gyógyulása arra inspirálta Conniet és Aaront, hogy elhagyják biztonságos, vállalati munkájukat azért, hogy részesei legyenek valaminek, amiben valóban hisznek. Szakértelmet és technológiai innovációt hoztak a cégbe, ami a vállalat növekedését szolgálta.

Ipari áttörés

A Zack házaspár belépése jelentős változást hozott: röviddel ezután született meg a Solocarbon infravörös technológia, a nagyfelületű grafitsugárzók kialakítása a még nagyobb hatásfok elérése érdekében. Ettől kezdve a kerámiasugárzók elavulttá váltak.
Solo

A Solo szauna megjelenése

A Sunlight Saunas elkezdi forgalmazni az első – két félhengerből álló – Solo névre hallgató hordozható infraszaunát. A Solocarbon sugárzónak és a geometriai kialakításnak köszönhetően ebben a készülékben szignifikánsan magasabb belső testhőmérséklet érhető el. Ez létfontosságú a méregtelenítés mélysége, hatékonysága szempontjából.
200 0
200 0
Szaunák a szív egészségéért

Szaunák a szív egészségéért

Klinikai tanulmány bizonyítja, hogy a Sunlight Saunas a Solocarbon® sugárzókkal olyan szaunákat gyárt, amelyek rendszeres használat esetén csökkentik a vérnyomást. Ennek alapján partneri szerződést kötünk az Amerikai Szívgyógyásazati Társasággal. Még ugyanebben az évben elkezdődik a Signature® márkanevű fakabinos szaunák forgalmazása. Ezekben az oldal- és padlósugárzó elemek szintén Solocarbon technológiával készülnek, az elemek rögzítésére pedig mágneses, Magne-Seal® illesztést alkalmazunk.
Nagy megnyitás

Új székhely

Ebben az évben a Sunlight Saunas új székhelyre költözik, és még egy újítást vezet be. A 3700 négyzetméteres új cégközpont az Overland Parkban van. Az akusztikus rezgésterápia pedig még magasabb szintre emeli a relaxáció élményét.
200 0
200 0
Az Év Kisvállalkozása

Megnyílik a Sunlight Day Spa

Az új székhelyen megnyíló Day Spa lehetővé teszi, hogy kezeléseket végezzünk a cég Solocarbon technológiát alakalmazó új típusú szaunáival. Itt történik azoknak az ügyfeleinknek a képzése is, akik szolgáltatásra kívánják használni szaunáinkat.

Az Év Kisvállalkozása

Kansas Cityben 1400 pályázó vállalkozás közül a Sunlight Saunas nyeri el az „Év Kisvállalkozása” címet.
Megjelenés az Oprah Showban

Megjelenés az Oprah Showban

A híres kardiológus, Dr. Mehmet Oz kívánja bemutatni a Sunlight Saunast annak alapján, hogy a SoloCarbon technológia használatának klinikailag is alátámasztott előnyei vannak, amennyiben csökkenti a vérnyomást és a testsúlyt, javítja a vérkeringést.

Megújulás a jövő érdekében

A tulajdonosi kör változatlanul hagyása mellett, de a cég küldetésének újrafogalmazása miatt a Sunlight Saunas cégnév Sunlighten-re változik. A világszínvonalú welnness termékek forgalmazása megköveteli, hogy új arculatot vezessünk be: megjelenik az „Empowering Wellness” címsor. Ez olyan wellness termékre utal, ami képessé teszi a felhasználó életminőségének a javítására. A cég tehát ugyanaz marad, de a vállalati identitás változik.

2000
2000
3 az 1-ben áttörés

3 az 1-ben áttörés

A szaunák új generációjának a megjelenése. A Solocarbon 3 az 1-ben innováció alatt itt azt értjük, hogy három különálló sugárzótestet alkalmazunk ugyanabban a szaunában. Ez lehetővé teszi, hogy az elérni kívánt egészségügyi előny szerint megválasszuk az optimális hullámhosszt, vagyis azt, hogy a közeli, a közepes, vagy a távoli infravörös sugárzást kapcsoljuk be. Ez a szabadalmaztatott eljárás is megjelenik a Dr. Oz Showban.
mPulse szauna

Új kategória bevezetése

Az akadálymentesített nagy belső terű közösségi infraszauna a Sunlighten legújabb terméke. Ennél már ipari léptékű elektromos huzalozást, a célra alkalmas rámpát, és ajtónyílást alkalmazunk.

2000
.
2000
Android alapú szauna

Az első & egyetlen Android alapú szauna

A fennállásának 15 évfordulóját a Sunlighten azzal ünnepel, hogy piacra hozza a legújabb Android alapú termékcsaládját, az mPulse-t. Ezeket a berendezéseket az okostelefonok mintájára már okos-szaunáknak is lehet nevezni: számos olyan újítást tartalmaznak, amilyeneket a világ egyetlen másik szaunája sem. A bio-feedback pl. bluetoothal működik, a legújabb Android frissítések segítségével egy mPulse bárhonnan elérhető. Vezérelje szaunáját bárhonnan a felhőből!

Több közeli tartomány LED-ekkel 50%-al több közeli infravörös energia az mPulse modellekben

Több közeli infravörös energiát kértek, mi többet biztosítunk.

AzmPulse szauna modellekbenaz eddigieknél nagyobb és erősebb LED-ek találhatóak.

  • A teljes testen több NIR „elnyelődés” történik, mert mindhárom oldalon és a hátfalnál is NIR -t sugárzó LED-ek vannak
  • Célozzon meg meghatározott területeket a testhez közel elhelyezett nagyobb LED táblákkal
  • A sejteket 880 nm-es éltető hullámhosszúsággal energizálja, a tudományos kutatások ezt támasztják alá
2000

Sunlighten Magyarország

Cégünkről / Rólunk

dr. Peller Kálmán vagyok, családi cégünk alapítója. 1995 óta foglalkozom egészségjavító, betegségmegelőző készülékekkel és eszközökkel.

Személyes küldetésemnek érzem, hogy termékeinkkel mindenki számára gyógyszermentes alternatívát nyújthassak a betegségek megelőzésében, az egészségi állapot javításában, illetve a már kialakult betegségek tüneteinek enyhítésében.

Szeretném, ha a lehető legtöbben meggyőződhetnének róla, hogy a napsugárszauna századunk legsokoldalúbb egészségvédő eszköze.
ifj. Peller Kálmán vagyok. Gyermekkorom óta figyelemmel kísérem édesapám vállalkozói tevékenységét, 2007 óta én is részt veszek a cég vezetésében. Célom, hogy még szélesebb körben ismertté tegyem a Sunlighten napsugárszaunákat, mert hiszek benne, hogy használatukkal megelőzhető a legtöbb betegség kialakulása.

Örömömre szolgál, hogy olyan termékeket forgalmazunk, amelyek a visszajelzések alapján eddig is nagyon sok embernek nyújtottak már segítséget, partnereink egyre gyarapodó számának köszönhetően pedig még többen tapasztalhatják meg a napsugárszaunázás nyújtotta jótékony hatásokat.
dr Peller Kálmán
dr. Peller Kálmán
Alapító - Sunlighten Hungary
Peller Kálmán- infraszauna szakértő
ifj. Peller Kálmán
Tulajdonos - Ügyvezető
dr. Peller Kálmán vagyok, családi cégünk alapítója. 1995 óta foglalkozom egészségjavító, betegségmegelőző készülékekkel és eszközökkel.

Személyes küldetésemnek érzem, hogy termékeinkkel mindenki számára gyógyszermentes alternatívát nyújthassak a betegségek megelőzésében, az egészségi állapot javításában, illetve a már kialakult betegségek tüneteinek enyhítésében.

Szeretném, ha a lehető legtöbben meggyőződhetnének róla, hogy a napsugárszauna századunk legsokoldalúbb egészségvédő eszköze.
dr Peller Kálmán
dr Peller Kálmán
Tulajdonos
ifj. Peller Kálmán vagyok. Gyermekkorom óta figyelemmel kísérem édesapám vállalkozói tevékenységét, 2007 óta én is részt veszek a cég vezetésében. Célom, hogy még szélesebb körben ismertté tegyem a Sunlighten™ napsugárszaunákat, mert hiszek benne, hogy használatukkal megelőzhető a legtöbb betegség kialakulása.

Örömömre szolgál, hogy olyan termékeket forgalmazunk, amelyek a visszajelzések alapján eddig is nagyon sok embernek nyújtottak már segítséget, partnereink egyre gyarapodó számának köszönhetően pedig még többen tapasztalhatják meg a napsugárszaunázás nyújtotta jótékony hatásokat.
Peller Kálmán- infraszauna szakértő
ifj. Peller Kálmán
Tulajdonos

Cégünk története:

1995-ben alapított családi vállalkozásunk az amerikai Sunlighten cég kizárólagos magyarországi forgalmazója 2002 óta. Elsődleges célunk olyan termékek forgalmazása, amelyek betegségek megelőzésében nyújtanak segítséget. A magyarországi piac kiszolgálása mellett a gyártó szaunáit eddig Európa 22 országába szállítottuk. Budai bemutatótermünkben a gyártó teljes kínálata megtekinthető és megvásárolható.