Sunlighten infraszauna – küldetés a világhíres márkanév mögött

A kezdetek

A Sunlighten ma már világszerte ismert és elismert márka. A Föld összes kontinensén rendelkezik forgalmazóval. De gondolta volna, hogy egy személyes probléma keltette életre?

A történet 1999-ben kezdődött, amikor Jason Lincoln Jeffers megelégelte, hogy krónikus betegségének gyógyítására a hagyományos orvoslás már tíz éve nem talált megoldást.

Ekkor saját kezébe vette a problémát. Három gyógyítónak köszönhette új szemléletét, akik ugyan az orvoslás három különböző területén tevékenykedtek, de ugyanaz volt az elvük: ha a testet megtisztítjuk a méreganyagoktól, azzal segítjük leginkább a saját gyógyulási folyamatunkat. Ezzel szervezetünk új erőre kap majd. Az első egy fogorvos volt, a második egy csontkovács, a harmadik pedig egy általános orvos.

A negyedik gyógyító, Aunt Sharon volt az, aki teljessé tette Jason gyógyulási folyamatát, melynek központjában az állt, hogy testét megszabadítsa a felhalmozódott méreganyagoktól. Egy távoli infravörös sugarakkal dolgozó lámpát küldött neki, melyet Jason hat hónapon keresztül használt. Megtapasztalta jótékony hatását, és innen már csak egy lépés volt, hogy elkezdje használni az infraszaunát is.

Néhány alakalom után már érezte, hogy 11 év után újra azt mondhatja: egészséges, boldog és energiával teli.

Ez a pozitív változás adta meg a célt, hogy szeretne ezzel segíteni másokon is.

Így született meg a Sunlight Saunas, a mai Sunlighten, mely azóta napról napra, egyre több embernek segít abban, hogy egészségesebbnek, boldogabbnak, energiával teltebbnek érezzék magukat. Nem hiába napjainkban az infraszaunák jótékony hatásai már vitathatatlanok.

Fejlődés, bővülés lépésről lépésre

Az egyszemélyes cég akkor vált csapattá, mikor a Zack házaspár, Connie és Aaron is bekapcsolódott a munkába. Ekkor született meg a Solocarbon hősugárzó, mely azóta is egyik legfontosabb eleme a Sunlighten szaunáknak.

Ezután egy újabb nagy lépés következett a szaunák világában. 2003-ban a Sunlighten csapata megalkotta a Solo-t, az egyszemélyes, otthoni, hordozható szaunát. Ugyanolyan hatékony, mint a hagyományos, kabinos verzió és természetesen ez is az elmaradhatatlan Solocarbon panelek segítségével fejti ki gyógyító erejét, jótékony hatását.

2005-re már hivatalosan is bebizonyosodott, hogy a Sunlighten szaunák használata csökkenti a magas vérnyomást. Ennek köszönhetően partneri szövetség jött létre az Amerikai Szívgyógyászati Társasággal. Az év további jelentős eseménye pedig, hogy új termék is feltűnt a piacon, a Signature fakabinos szauna, melyből szintén nem hiányozhatnak a Solocarbon panelek, összeillesztése pedig a forradalmi Magne-Seal technikával történik.

2007 az új székhelyre költözés éve, illetve beépítésre kerülnek az első szaunákba az akusztikus rezgésterápia elemei.

2008ban nem csak a Day Spa nyilik meg, hanem 1400 pályázó közül a Sunlight Saunas nyeri el az Év Kisvállalkozója címet.

A fejlődés ezután sem áll meg, sőt: 2009ben a híres kardiológus, Dr Mehmet Oz mutatja be az Oprah Showban a cég termékeit! Ezzel újabb igazolást nyert a nagyközönség számára, hogy az infraszauna használata igenis segít a magas vérnyomástól szenvedőknek (is), csökkenti a testsúlyt és javítja a keringést.

Ebben az évben változik a név is: a csapat marad, de a név ettől kezdve: Sunlighten! Bevezetésre kerül az Emporing Wellness-re koncentráló irányvonal, mely világosan mutatja, hogy a cég termékei tényleg képesek arra, hogy felhasználóik életminőségét javítsák.

2010-ben ismét egy nagy lépés következik, mely Dr Mehmet Oz műsorában újra központi szerepet kap: a Sunlighten új vívmánya a 3in1 technológia. A közeli, közepes és távoli infravörös sugarak külön-külön paneleken szabályozhatók. Így a kezelés még személyre szabottabb lesz. A célnak megfelelően állíthatók be a felhasználó számára. A pontos célzás a leghatékonyabb kezelés kulcsa.

2013-ban piacra kerül az akadálymentesített szauna. Ezzel a közösségi felhasználás felé tett a cég egy újabb nagy lépést.

2014-ben dobja piacra a cég az mPulse szaunát: egyedülálló érintőképernyős vezérlés és a lehető legteljesebb élmény a felhasználóknak: fény-és rezgésterápia, három hullámhosszon működő és beállítható sugárzás, a legmagasabb fokú személyre szabhatóság. És persze gyönyörű, tartós kivitel.

A Sunlighten szaunái szigorú biztonsági és egészségügyi előírások szerint készülnek. Minden egyes darab gondosan, kézműves minőségben, ha szükséges, akár hypoallergén faanyagból készül. Illesztéskor, a Magne-Seal technikának köszönhetően semmilyen ragasztót nem használnak, így abból nem szabadulhatnak fel káros gázok sem.

A Sunlighten minden szaunájában található sugárzóra örök garanciát vállal. Ezt azért tehetik meg, mert biztosak abban, hogy Ön azt a minőséget kapja, amiben tényleg bízhat.

A leírtakról személyesen is meggyőződne? Jöjjön el hozzánk budapesti bemutatótermünkbe, várjuk szeretettel!

https://infraszauna.hu/kapcsolat/
 
 

Picture of Peller Kálmán

Peller Kálmán

"Peller Kálmán vagyok, az amerikai Sunlighten cég magyarországi képviseletének ügyvezetője. 2004 óta foglalkozom infraszaunák értékesítésével.
Az elmúlt 15 évben családi vállalkozásunk 18 európai országban értékesítette a gyártó kiváló minőségű fekvő, valamint fakabinos szaunáit."